ORKE RENDSZER
ORKE RENDSZER
A hegyeshalmi polgárőrség, a kerékpár-regisztrációs program üzemeltetésére, egy erre a célra felállított csoportot jelölt ki, az egyéb polgárőr feladatok elvégzése mellet.
A kerékpárok nyilvántartása Hegyeshalomban, 2010. év elején kezdődött. Jelenleg a tesztelés fázisába érkezett ORKE szoftveres rendszer mellett párhuzamosan papír alapú nyilvántartásban is vezetjük a regisztrált kerékpárokat. Ennek előnye, hogy a regisztráció alkalmával ez a folyamat egy-két percet vesz igénybe, nincs szükség, élő internet kapcsolatra és számítógépre a regisztrációs helyszínen, az adtok az ORKE rendszerbe utólag is bevihetőek.
Ennek folyamata a következő:
A kerékpár regisztrációt meghirdetve, a megadott időben és helyszínen két-három ember végzi a szükséges feladatokat.
Mivel fényképes nyilvántartásról van szó, ezért azonosítón sorszámmal ellátott fényképet készítünk a kerékpárról.
A tulajdonos addig az adminisztrációs tevékenységet végző személy rendelkezésére bocsátja a kért adatokat, név, lakcím, elérhetősége, személyazonosító okirat száma.
A fénykép készítését követően, megkeressük a kerékpáron lévő egyedi azonosítókat (gyári szám, és ez az azonosító kerül fel a törzslapra. Mivel minden kerékpár gyártónak saját egyedi azonosítószáma van, szinte kizárható az azonosság két különböző kerékpárnál. Amennyiben ez mégis előfordulna, a hozzárendelt fénykép alapján egyértelműen beazonosítható a kérdéses kerékpár.
Amennyiben a kerékpár nem rendelkezik egyedi azonosítókkal (az olcsóbb és öregebb kerékpároknál ez gyakran előfordul), azt mechanikus úton ellátjuk (mi 0.5 mm-es számbeütőt használunk, nagyobb bevásárló helyeken egy-két ezer forintért beszerezhető). Hegyeshalom település esetében az azonosító betűből és számból áll (célszerű a település kezdőnevét előre venni, ezzel is kizárva, hogy két településen azonosság merüljön fel) pl: „HEHA00112".
A tulajdonos, a törzslap aláírásával nyilatkozik arról, hogy a regisztrációt végző szervezet nyilvántartja az adatait, és ezt az ORKE rendszerben tárolja.
A kerékpár regisztrációról a tulajdonos igazoló kártyát kap (melléklet igazolvány minta), amelyen minden szükséges adat fel van tüntetve.
A kerékpár regisztráció önkéntes alapon működik, az adatok a tulajdonos kérésére bármikor törölhető.
Nincs életkorhoz mérve a regisztráció, bárki elvégezheti a saját kerékpárjának regisztrációját.
Jelenleg most van egyeztetés a megyei, illetve az országos szövetségekkel, a publikáció részleteivel kapcsolatban. De biztosra vehető, hogy az Országos Polgárőr Szövetség kiadja a szükséges tájékoztató anyagokat a megyei szövetségeknek, akik a megyei kapitányságokra is eljuttatják a megfelelő anyagot.
Amennyiben az adott településen van jól működő polgárőrség, és az el tudja végezni a kerékpárok regisztrációját, ott az egyesület kapja meg a szükséges instrukciókat. Amennyiben egy település nem rendelkezik polgárőrséggel, vagy az nem vállalja e feladatot, ott az önkormányzaton kerül meghirdetésre, akik vállalhatják, vagy kiadhatják a településükön működő civil szervezetek részére a regisztrációs folyamat elvégzését.
A kerékpár tulajdonjogának igazolása nem feltétel, mert előzetes felmérések azt mutatják, hogy kerékpárok 60%-nak semmilyen igazoló irata nincs.
Ha valamely kerékpárnak nincs semmilyen azonosításra alkalmas száma, akkor a későbbiekben is nehezen bizonyítható a származási helye.
Ezért a regisztráció alkalmával az ilyen típusú kerékpárok nyilvántartásba vételével megszüntethető az azonosíthatatlanság.
Ha a kerékpár tulajdonosa regisztráció alkalmával szembesül, hogy kerékpárja körözés alatt áll, akkor nagy eséllyel visszavezethető miként került hozzá a jármű.
A rendszer adatbázisának bővülésével, nagyban elősegítheti a korábban illegális úton szerzett kerékpárok kiszűrését, hiszen a hatóságok hozzáférése minden településen biztosítottá válik.
A hatóságok számára létrehozandó hozzáférés során, lehetőség nyílik a korábban eltulajdonított kerékpárok adatainak bevitelére.
Az ORKE rendszer működtethetőségének egyik alappillére az adatállomány, ezért fontosnak tartjuk, hogy a lehető legkisebb energia és anyagi ráfordítás mellett tudjuk működtetni a rendszert.
Településenként, a saját tapasztalatokra támaszkodva a következő eszközökre van szükség. digitális fényképezőgépre, a fénykép készítésekor sorszámokra, a megfelelő nyomtatványokra (az ORKE rendszerből letölthető), mechanikus szám és betűbeütő készletre.
Az ORKE élessé válását követően a webes felületen lehet hozzáférést igényelni (orke.hu).
Ami nagyon fontos, hogy a rendszer használata minden település számára díjtalan.
A kerékpár-regisztrációt, a lakosság részére díjtalanul kell végezni.
A szoftver elkészítése és üzemeltetése a félmilliós nagyságrendet érte el, amelynek anyagi hátterét, a hegyeshalmi önkormányzat segítségével sikerült megvalósítani.
Rendszer használata:
A webes felületen bejelentkezés nélkül bárki meg tudja nézni, hogy az általa vásárolni kívánt használt kerékpár szerepel e a körözési listában. Amennyiben igen, akkor a regisztrációt végző település elérhetőség elérhetőségén túl a kerékpár fényképét is megjeleníti a rendszer.
A rendszer elsősorban az ország területén működő polgárőrségek, önkormányzatok, illetve civil szervezetek számára biztosít felhasználószintű hozzáférést.
Az ORKE rendszer internetes elérhetősége: https://www.orke.hu
Tóth Gyula elnök
Hegyeshalmi Polgárőr Egyesület
9222 Hegyeshalom Fő utca 134.
0630/209-20-13