Az Ásotthalmi falunapok keretében augusztus 18.-án adták át a falu kitüntetéseit, így a díszpolgári kitüntető címet és Ásotthalom községért érdemérmet is.
Ásotthalom község önkormányzata minden évben elismerését és köszönetét fejezi ki azon személyeknek, akik a település közösségi életében részt...
Augusztus 20-i hosszú hétvégén különböző rendezvények kerültek megrendezésre Mórahalmon. Nemzetközi Tájékozódási Futóverseny házigazdája volt Mórahalom augusztus 16. és 20-a között. Polgárőrséget kérték fel a Móradombi Sportcsarnoknál kijelölt ideiglenes kemping nappali őrzésére. Kempingezés...
A Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetség elnöksége rendkívüli elnökségi ülését tartotta meg augusztus 12-én a szövetség irodahelyiségében. Megtárgyalták és egyhangú szavazással elfogadták a napirendi pontokat.
Batiz István megyei elnök által vezetett elnökségi ülésen, megtárgyalták az...
Hagyományos Szent Anna búcsút tartottak július 28-án, vasárnap Algyőn.
Az Anna-napi búcsút rendezték meg a Szent Anna-templom környékén, a Tüskevár és a Kastélykert utcán. A kézműves- és háztáji vásárt a Tájház és az Ezerjó Ház előtti utcaszakaszon is volt.
Az önkormázat a polgárőrséget...
Csengelén kezd hagyománnyá válni, hogy az egészségügyi napok keretében az egészséges életmódot is propagálják, ennek jegyében kerékpártúrát rendeznek a szomszédos településre.
Legutóbb az összesen 20 kilométeres távon 14 gyermek és 14 felnőtt indult el, de útközben is többen csatlakoztak a...
A határvédelem terén nyújtott kimagasló teljesítményért a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát kapta tegnap a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége. Az OPSZ elnöke szerint az elismerés a megye valamennyi polgárőrének szól.
Árpádhalom egy alig ötszáz lakosú település Csongrád megyében....
A MÁV Csoport idén már 69. alkalommal rendezte meg 2019. július 13-án, szombaton a vasutasnap rendezvényeit, többek között Szegeden is, ahol a Szegedi Tudományegyetem Hattyas sori Sportközpontjában tartottak vasutas családi napot, „Juliálist”.
Az egész napos rendezvény biztosításában a...
A Tiszaszigeti Polgárőr Egyesület mély fájdalommal tudatja, hogy
Csikós János
68.évében elhunyt június 13 - án
aki súlyos beteg volt
és alapító tagja volt a Tiszaszigeti Polgárőr Egyesületnek.
Mindig vidám segítőkész aktív tagja volt egyesületünknek a kezdetek óta.
Szívünkben emléked...
Sándorfalván a település megalakulásának 140. évfordulója alkalmával városnapokat tartottak július 5 -7 – én, ahol a helyi és domaszéki polgárőrség részt vett. A vendég polgárőrök a biztosítási feladatban segítettek.
Berecné Bősi Gizella a helyi polgárőrség elnök asszonya elmondta, hogy...
Az Algyői Faluvédő Polgárőr Egyesület felügyelte és vezette a településen a fogatok zenés felvonulását és a lovasnap megrendezését július 6-án, szombaton a lovaspályán.
A rendezvény szervezői különböző játékos vetélkedőket szerveztek, a gyerekek részére ingyenes lovalásra is lehetőség volt. A...
Tételek: 61 - 70 ból 1460