Ünnepeltek a Csongrád Megyei polgárőrök

2014.08.17 18:25
A XVI.-dik Csongrád megyei polgárőr napot szombaton, 2014. augusztus 16-án tartották meg Tiszaszigeten.

 

A megyei polgárőrök és családtagjaik, barátaik és a település polgárai mellett jelen volt a nagyszerűen szervezett rendezvényen Tóth Attila, az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyese, Dr.Juhász Tünde Kormánymegbízott, Szilágyi Róbert Főkapitány helyettes, rendészeti igazgató, B Nagy László Országgyűlési képviselő, Dr Kiss-Rigó László Megyés Püspök, Gyarmati Sándor a Békés megyei polgárőr szövetség elnöke, Tátrai János Katasztrófavédelem munkatársa, Vas Péter a NAV igazgató helyettese, Sasvári Krisztina a Vöskereszt Csongrád Megyei elnöke, Dr. Palotai Jenő a MATASZ Csongrád Megyei elnöke, valamint a kapitányságok vezetői és munkatársai   
Elsőként Ferenczi Ferenc, Tiszasziget község első embere köszöntötte a polgárőr nap résztvevőit, Tiszasziget polgármestere beszédében elmondta, hogy ez a nap a polgárőrök napja. A polgárőrök minden nap saját településükön önkéntesen dolgoznak, hogy biztonságosabb és élhetőbb legyen.  
„Köszönöm a Tiszaszigeti Polgárőr Egyesületnek, hogy ilyen odaadással szervezték a megyei polgárőr napot, köszönöm, hogy az év 364 napján segítik a Tiszasziget mindennapjait. „mondta el beszédében.
Tóth Attila az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyettese nyitó beszédében kitért a polgárőrök mindennapi tevékenységére. Kihangsúlyozta, hogy a polgárőrök önkéntesen dolgoznak, s ezért nem kapnak ellenszolgáltatást. A polgárőrök a mindennapok hősei, olyan hétköznapi emberek, akik tenni akarnak a közösségért. A mai nap a Csongrád megyei polgárőrökről szól, hogy tudjanak szórakozni, kapcsolatokat építeni, erősíteni.
Az Országos Polgárőr Szövetség nevében megköszönte a polgárőrök munkáját, s a további szolgálatukhoz sok erőt kívánt.
Szilágyi Róbert rendőr alezredes a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese megköszönte a polgárőrök munkáját, elsősorban a rengeteg közös szolgálatot. „Ma már nem lehet úgy rendezvényt tartani, hogy annak biztosításában ne legyenek ott a polgárőrök. Nem lehet közbiztonságot fenntartani, úgy, hogy a polgárőrök ne vegyenek részt. „– mondta el beszédében.
Dr. Juhász Tünde Kormánybiztos beszédében kiemelte a körbiztonság megteremtése állami feladat és ehhez nyújtanak óriási segítséget a települések, nagyobb települések és városok polgárőr szervezetei. A polgárőrök szabadidejüket feláldozva vigyáznak a köz és magán vagyonra. Elmondta még, hogy Csongrád megye polgárőrei kiemelkedően végzik a vállalt feladataikat, amiért köszönettel tartozik az állam. Felkérte a települések polgármestereit, hogy erejükhöz méltán támogassák a településeken működő polgárőr szervezeteket.
 
 
 
Dr. Kiss-Rigó László Megyés Püspök méltatta polgárőrök munkáját, kiemelte annak fontosságát.
Mint mondta szeretné kifejezni a társadalom nagyra értékelését és háláját egy gondolattal „ hálásak vagyunk azért a szolgálatért, hogy közösséget építenek”. Végül kérte a jóisten áldását minden polgárőrre és családtagjaira.
 
 
Batiz István megyei szövetség elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket és a polgárőröket és mindenkit, aki eljött a polgárőr napra. Megköszönte Tiszasziget polgármesterének, hogy helyt adott a polgárőrnapi rendezvénynek. Továbbiakban megköszönte a polgárőrök idáig végzett tevékenységét és jó szórakozást kívánt mindenkinek.
 
 
 
Ezután elismerések átadására került sor
 
Tóth Attila az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyettese Polgárőr érdemkereszt arany fokozatát adta át B. Nagy László országgyűlési képviselőnek.
Az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyettese, a Csongrád Megyei Szövetség irányába kifejtett példaértékű együttműködésért, a Megyei Polgárőr Nap megrendezéséhez nyújtott anyagi és erkölcsi támogatásának elismeréséül a Polgárőr érdemkereszt arany fokozatát adta át: Ferenczi Ferencnek, Tiszasziget polgármesterének.
Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a polgárőrség segítése terén kifejtett kimagasló tevékenységének elismeréséül Polgárőr érdemkereszt ezüst fokozata kitüntetésben részesíti:
  • Köles Attila rendőr alezredes urat, Mórahalom város Őrsparancsnokát.
Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöke a mozgalomban huzamosabb időn keresztül kifejtett kimagasló tevékenységéért, Polgárőr érdemkereszt arany fokozata kitüntetésben és jutalomban részesíti: 
  • Tóth Zoltánt, a Tápéi Polgárőr Egyesület tagját.
Polgárőr érdemkereszt ezüst fokozata kitüntetésben és jutalomban részesítette:
  • Molnár Jenőt a Tiszaszigeti Polgárőr Egyesület elnökét.
Polgárőr érdemkereszt bronz fokozata kitüntetésben és jutalomban részesítette:
  • Czagány Józsefet az Apátfalvi Község Polgárőr Egyesület vezetőségi tagját.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatója, Szilágyi Róbert rendőr alezredes, főkapitány-helyettes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vezetője nevében a rendőrség munkájának segítése terén kifejtett kimagasló tevékenységéért tárgyjutalom elismerésben részesíti:
  • Mucsi Istvánt a Balástyai Polgárőr Egyesület tagját
  • Bicskei Mihályt a Röszkei Polgárőr Egyesület tagját
  • Blaskovics Sándort a Szegvári Polgárőr Egyesület tagját.
Tátrai János tűzoltó alezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megyei polgári védelmi főfelügyelő, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója a Katasztrófavédelem munkájának segítése terén kifejtett kimagasló tevékenységéért elismerésben részesítette:
  • Szula Ferencet a Hódmezővásárhelyi Polgárőr egyesület elnökét.
Magyar Anna a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke a kimagasló polgárőr tevékenység végzéséért oklevél és tárgyjutalom elismerésében részesítette:
  • Fodor Istvánnét a Bordányi Polgárőr Egyesület titkárát
  • Kovács Lórántot a Baksi Polgárőr egyesület tagját
  • Béres Andrást a Csengelei Polgárőr egyesület tagját
  • Borcsa Zoltánt a Kiszombori Polgárőr egyesület elnökhelyettesét
Vass Péter pénzügyőr alezredes, igazgató helyettes a N-A-V Csongrád Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság nevében a pénzügyőri tevékenység támogatása terén kifejtett segítőkész tevékenységéért elismerést adott át:
  • Horváth Andrásnak a Tarjáni Polgárőr egyesület elnökének.
Batiz István, a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke a polgárőrséggel történő együttműködés terén kifejtett kimagasló tevékenységéért „emlékérem” tárgyjutalomban részesíti:
  • Szabó Zsolt rendőr századost, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetőjét.
  • Fejes Zoltán rendőr zászlóst, a szegedi Rendőrkapitányság Tarjáni Rendőrőrs körzeti megbízottját.
  • És több polgárőrt elismerésben részesítet, ami a csatolt videón megnézhető
Idei évtől kezdve a megyei szövetség elnöksége minden évben kiosztja
                         Az” ÉV POLGÁRŐR EGYESÜLETE” címet
Az idén először Ásotthalom Polgárőr Egyesülete kapta meg ezt a címet, elnöke Pőcze Levente úr.
 
A polgárőr nap Tiszaszigeten családias hangulatban, gazdag kulturális programokkal telt el, a gyerekeknek ugrálóvárat állítottak fel, kerékpáros ügyességi versenyt szerveztek nekik, a toborzó sátornál pedig a lőfegyvereket is kipróbálhatták, hogy átérezzék a katonaság legvonzóbb részét is. Volt rendőrségi és katasztrófavédelmi bemutató, akit pedig egyik sem vonzott, a szomszédos sportpályán szurkolhatott a kispályás labdarúgó torna résztvevőinek. Ezenkívül volt még horgász verseny, főző verseny és tudás próba. A versenyek 1 -2- 3-dik helyezetjeit díjazták.

Polgárőr nap képei itt nézhető meg

A XVI-dik Csongrád Megyei Polgárőr Nap képei

Forrás: Magyari Béla
Kép: Magyari Béla és Virág István