Jó évet zártak a mártélyi polgárőrök és tűzoltók

2014.02.03 06:10
„Nagyon jó, tartalmas és mozgalmas évet zárt egyesületünk” – mondta a pénteken megtartott évzáró és egyben évnyitó közgyűlésen Rózsa Szilveszter, a Mártélyi Polgárőr, Tűz és Vagyonvédelmi Közhasznú Egyesület elnöke. A január 31-i közgyűlés előtt megemlékeztek az elhunyt társakra, koszorút helyeztek az egyesület székhelyének falán található emlékműre.
Minden évben megtartja évzáró, évnyitó közgyűlését a Mártélyi Polgárőr, Tűz és Vagyonvédelmi Közhasznú Egyesület. Már hagyomány, hogy az összejövetel előtt megemlékeznek egykori társaikra és koszorút helyeznek el a székhelyük falán található emlékműre, melyre idén Csuka Attila tű. őrnagy, a Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka helyezte fel a koszorút.
A megemlékezés után a közgyűlésre került sor, melyen jelen voltak az Önkormányzat, valamint a társszervek, a tűzoltóság, rendőrség és polgárőrség képviselői is.
Az elnöki beszámolóból kiderült, 2013-ban is sokrétű feladat hárult az egyesületre. A polgárőrök tavaly átlagosan havi 116 órát voltak szolgálatban, míg az elmúlt évben autójukkal több, mint 10 ezer kilométert tettek meg. A közterületek őrzése mellett számos rendezvényen is részt vettek, valamint minden évben nagy figyelmet fordítanak a temetőre, ahol 2013-ban nem történt egyetlen rendbontás sem. - Nem volt rongálás, de gépjárműfeltörés sem – mondta Rózsa Szilveszter, aki beszámolójában kitért a tavaly év eleji takarékszövetkezeti rablásra is.
Nagy feladat volt a lovas polgárőrség felállítása, amit 2013-től működtetnek, így már lovas polgárőrökkel is találkozhatnak a helyiek a településen. A lovas polgárőrök népszerűsítése érdekében részt vettek a szeptemberi Nemzeti Vágtán is.
Az önkéntes tűzoltók nyolc alkalommal vonultak. Ebből kétszer műszaki mentéshez, ötször avartűzhöz, míg egy alkalommal volt ingatlantűz a településen.
- Összességében nagyon jó, tartalmas és mozgalmas évet zárt egyesületünk – mondta Rózsa Szilveszter, akitől megtudtuk, hogy kicsivel több, mint kétmillió forintból gazdálkodtak az elmúlt évben. Működésüket több pályázat is segítette. Nyertek pénzt üzemanyagra, de eszközök beszerzésére is. Tudtak védőkesztyűt, csizmát vásárolni, valamint egy fagymentesítő klíma berendezést.
A hagyományokhoz hűen 2013-ban is indultak a környező településeken megtartott tűzoltó versenyeken, ahol eredményesen szerepeltek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az egyesület székházában kiállított kupák.
A közgyűlésen oklevelet kaptak a már régóta szolgáló tagok, valamint Takács Béla és Széll Sándor családjának emléklapot adtak át, akik évek óta önzetlenül támogatják az egyesületet.

Forrás és kép: Antal Sándor

Feltette: Magyari Béla

Téma: Jó évet zártak a mártélyi polgárőrök és tűzoltók

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása