Évet értékeltek az Ásotthalmi polgárőrök

2014.02.08 21:07
Az Ásotthalmi Községi Polgárőr Egyesület 2014 február 07 – én tartotta a 2013 – as évet értékelő közgyűlését a művelődési házban. A levezető elnök, Kovács Tanács Istvánné nyitotta meg az ülést. Majd méltatta a polgárőrök áldozatos munkáját, és tájékoztatta az ott jelenlévőket, hogy mennyire népszerű a polgárőrség a lakosság körében. Kiemelt feladata az Ásotthalmi polgárőröknek a szerb határ védelme, a külömböző csempész tevékenységek visszaszorítása, és a határsértők elfogásában való közreműködése. 

E rövid bevezető után köszöntötte a megjelent vendégeket és a polgárőröket és családtagjaikat.
A közgyűlésen megjelent Batiz István, a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Torockai László polgármester, Zélity László Szeged Megyei Jogú Város Rendőrkapitányság vezetője, Éberhárd Gábor a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség vezetője és a Mórhalmi rendőrőrs vezetője.
Ezután Pőcze Levente egyesületi elnök megtartotta beszámolóját, majd kiemelte, hogy az egyesület tagja a „100x100 biztonsági” programnak. Az elmúlt évben kaptak 2 db. segéd-motorkerékpárt az OPSZ töl, amely nagy segítséget jelent a tanyák területének járőrözésében. Az elnök beszámolójában megemlítette, hogy a területükön nagy migrációs nyomás van, és több száz hatásértőt fogtak meg a polgárőrök és adták át a határrendészetnek. A helyi körzeti rendőrök munkáját is segítik, rongálókat is sikerült kézre keríteni közös szolgálatuk alatt. Az elmúlt évben több mint 5000 órát voltak szolgálatban és ebből 900 órát a rendőrséggel voltak közös szolgálatban. A gépjárművel több mint 18000 km-t tettek meg. A pályázaton nyertek 400ezer ft.-t , melyet a polgárőrség népszerűsítésére és képzésre használtak fel. Ismertető anyagot készítettek a polgárőrség és a rendőrség elérhetőségével, amelyet minden címre eljuttatnak.
Elmondta még, hogy az önkormányzat is támogatja az egyesületet és a lakosság is, melyet ezúton köszönnek meg. Továbbra is céljuk a lakosság biztonság érzésének fenntartása. A házaló árusokat megkérték, hogy hagyják el a települést, előfordult az is, hogy ki kísérték őket az 55 ös számú útig. Fontosnak tarják a szomszédok egymásért mozgalom beindítását. Elmondta még, hogy a polgárőrség élvezi a lakosság többségének bizalmát, ugyanakkor vannak olyan emberek is akik nem szeretik a jelenlétüket. Elnök úr elmondta még, hogy az egyesület 2013-ban elnyerte az „Év Polgárőr Egyesülete” címet.
 
Torockai László polgármester úr elmondta, hogy örül annak, hogy megdicsérheti azokat akik sokat tesznek a község biztonságának megőrzéséért. Megköszönte a polgárőrségnek, a rendőrségnek a munkáját és az elkövetkező időben is számít a munkájukra. A jelenlévők figyelmébe ajánlotta a teremben levő kiállítást, amely a betyárokról szól.
 
 
 
 
 
 
 
Zélity László rendőrkapitány megköszönte a polgármester úrnak a dicsérő szavait. Az  az eredmény, amit elértek, a polgárőrség segítő tevékenysége nélkül nem jöhetett volna létre. Mint mondta a  főkapitány úr is az évértékelő értekezletén hasonlóan fogalmazott. Elmondta még, hogy az Ásotthalmi polgárőrségről az a véleménye, hogy a területén 30 működő egyesületek közül az egyik legjobban működő polgárőrség az Ásotthalmi. Köszönetét fejezte ki a példás együttműködésért és ennek nyomatékot is adott azzal, hogy az egyesült részére átadott egy emléklapot az elnöknek. Emléklapot és ajándéktárgyat adott át Horvát János és Móri József polgárőröknek.
Éberhárd Gábor határrendészeti kirendeltség vezető kifejezte köszönetét a polgárőröknek a példás együttműködésért. Sajnos, mint mondta ezen a határszakaszon is nagy a határsértő mozgás, amelyet számos esetben jeleztek a polgárőrök és segítettek az elfogásukban. A sengeni ellenőrzés is példásnak minősítette az együttműködést a polgárőrséggel, mert hasonló együttműködést más országokban nem tapasztaltak. Az együttműködést megköszönve Emlékplakettet adott át Pőcze Levente elnöknek.
 Batiz István megyei elnök elmondta, hogy a migrációval kapcsolatos feladatokban az Ásotthalmi egyesület a Röszkei egyesülettel közösen kiváló teljesítményt nyújtottak. Kiemelkedő teljesítmény nyújtott az egyesület a "100x100 biztonsági" bűnmegelőzési programban. Köszönő „emléklapot adott át az egyesületnek munkájukat megköszönve. Az országos rendőrfőkapitány oklevelét és jutalmát adta át Pőcze Levente elnöknek a "100x100 biztonsági program" szervezésében nyújtott kimagasló munkája elismeréseként.
A lakosság jelenlevő képviselői köszönetüket fejezték ki a polgárőröknek a lakosság biztonságérzetének javítása érdekében végzett munkájukért.

Ásotthalom Polgárőr Egyesület közgyűlés képalbuma 2014.02.07.

Forrás Magyari Béla Sajtóreferens
 

Képgaléria: Évet értékeltek az Ásotthalmi polgárőrök

Tételek: 1 - 16 ból 20
1 | 2 >>

Téma: Évet értékeltek az Ásotthalmi polgárőrök

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása