Elfogytak a polgárőrök Mórahalmon

2013.05.09 20:27
Mórahalom - Polgárőr tagfelvételt hirdet a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség és a mórahalmi önkormányzat május 10-én 18 órától a polgármesteri hivatal Szentháromság tér 1. szám alatti épületének első emeletén.
Várnak minden magyar állampolgárt, nagykorú nőt és férfit, aki büntetlen előéletű, közügyektől nincs eltiltva, és tenni is akar települése közbiztonságáért.
Batiz István elnök elmondta: a homokháti városban a polgárőrök átlagéletkora nagyon magas volt, sokan elhunytak közülük az utóbbi időben. A mostani létszám kevés a kiterjedt tanyavilággal rendelkező városra, fiatalok nincsenek a tagok között. Nyáron még kevésbé megoldott a járőrözés, hiszen a településen élők szinte kivétel nélkül a mezőgazdaságban dolgoznak: vetéskor és aratáskor nem tudnak vállalni önkéntes munkát. Batiz István elmondása szerint azonban hatalmas szükség lenne a városban egy jól működő szervezetre, hiszen nemcsak a tanyákon élők biztonságáért, hanem a térségben tapasztalható migrációs nyomás csökkentéséért is

Polgárőr tagfelvételi kerelem.doc (16,5 kB)

feltette Magyari Béla